A Klubrádió 2019. október 24-i interjúja innen letölthető >>>

Miért éppen Barcelona?

Utoljára 2017-ben jártam Barcelonában, éppen két évvel azután, hogy a társadalmi mozgalmakból és progresszív pártokból alakult a Barcelona en Comú győzött az önkormányzati választáson és ezzel Ada Colau megnyerte a város polgármesterének címét. A hatalmas meglepetést okozó győzelemről készült csodálatos dokumentumfilmet itt lehet spanyol és katalán nyelven megnézni egy kisebb összeg befizetése fejében >>>

Akkor a Fearless Cities (Városok félelem nélkül) elnevezésű konferencián jártam, ahol a világ minden tájáról érkező aktivisták a municipalizmus jelentéséről és arról tanultak, hogyan lehet a barcelonai tapasztalatokat máshol is alkalmazni. Mindannyian azért voltunk ott, hogy megtudjuk, hogyan lehet az emberhez méltó lakhatásért, az elérhető tömegközlekedésért és megfizethető közszolgáltatásokért, valamint a nők és kisebbségek egyenjogúságáért küzdő mozgalmakkal betörni a politika színterére. A Barcelona en Comú győzelméről és Barcelona első női polgármesterének megválasztásáról, valamint a konferencián szerzett tapasztalatimról itt lehet olvasni részletesen >>>

Magyarországon zsarnokság van.

Zsarnokság van a „rabszolgatörvényben”, a munka törvénykönyvében és a sztrájktörvényben.

Zsarnokság van a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekben: az ápolók, a pedagógusok és a szociális munkások éhbérében; az egykulcsos adóban és minden, a gazdagoknak újraosztott százmilliárdban; a kényszerközmunkában és a 22800 forintos munkanélküli segélyben; az iskolai elkülönítésben: a cigány magyar diákok tisztességes oktatástól való megfosztásában; és zsarnokság van az elhelyezés nélküli kilakoltatásokban, a fűtetlen lakásokban és a kihűléses halálban.

Magyarország a világ gazdagabbik részébe tartozik, és ma van elegendő vagyon ebben az országban ahhoz, hogy senki se szenvedjen hiányt. Nagyon fontos, hogy ebből a tényből induljunk ki. Mégis, ma Magyarországon az általános életszínvonal nagyon alacsony, sokaknak napi megélhetési gondjai vannak, és még többen, vagy legalább ennyien a szélsőséges megfosztottság állapotában élnek.

2017. június 9 és 11. között részt vettem egy számomra nagyon különleges világtalálkozón Barcelonában, aminek a célja az ún. municipalista (magyar fordításban önkormányzó vagy önkormányzati) mozgalmak megerősítése és a már létező szerveződések közötti tapasztalatcsere volt. Én elsősorban azért mentem, mert évek ót foglalkozom a városhoz való joggal, és a Mártát a Magdolnának! kampány koordinátoraként életemben először önkormányzati politikában is részt vettem. A konferenciát a Barcelona en Comú nevű politikai mozgalom szervezte, amely 2 évvel ezelőtt átvette a hatalmat Barcelona önkormányzatában és azóta is modellként szolgál a városi igazságosságért küzdő mozgalmaknak arra, hogyan tudnak részt venni a politikában.

Ennek a beszélgetésnek a témája az igazságos város és engem arra kértek fel, hogy arról beszéljek, mik a városi lét igazságosabba tételének lehetőségei és gátjai egy aktivista szemszögéből. Azzal szeretném kezdeni, hogy az igazságos város nem létezhet elszigetelt szigetként. Az igazságos városhoz igazságos társadalom kell. Ezt az igazságos társadalmat pedig közösen kell megteremtenünk – vagy rosszabb esetben (amilyen most is van) közösen kell kiharcolnunk. Más ezt nem fogja megtenni helyettünk, különösen nem azok, akik most döntési helyzetben vannak. Az igazság város számomra elsősorban azt jelenti, hogy az erőforrások és hatalom a lehető legszélesebb körben és a lehető leginkább egyenlően vannak elosztva.

Köszönöm, hogy meghívtatok ide előadónak – nagy megtiszteltetés! Sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondjak el ma este, és milyen tanácsokat tudok adni, mint vitaindító előadó. Aztán úgy gondoltam, hogy az én állampolgárrá válásom nagyon is személyes történetét osztom meg veletek, hogy ezzel világítsak rá arra, hogy mit gondolok azoknak az embereknek a szerepéről, akiket az egyetemek szocializáltak – a mi szerepünkről, az úgynevezett értelmiségéről. 

Thank you for having me here as a speaker – it is truly an honor! I was thinking a lot about what to say this evening and what kind of wise advice to give as a keynote speaker. Then I thought I would share with you the very personal story of my own citizenship to shed some light on what I think about the role of people who are socialized by universities – us, so-called intellectuals.