Kedves Barátaink!

Köszönjük a lehetőséget, hogy ha a távolból is, de hozzájárulhatunk a mai eseményhez. Megtiszteltetés számunkra, hogy a Komitet Obrony Demokracji meghívásának eleget tehettünk, ha csak így levélben is. A KOD fontos példát mutat Kelet-Európában és elsősorban azt üzeni: nem csak kell, de lehetséges is tömegesen fellépni a jogfosztás ellen, az alkotmányos demokrácia, a hatalmi ágak megosztása és a jogállam védelmében. Olyan eszmék, intézmények és gyakorlatok védelmében, amelyeket sem a magyarországi, sem a lengyelországi kormányzat nem tart tiszteletben. 

Ma az 1956-os poznani felkelésre emlékezünk, amikor a város munkásai fellázadtak az elnyomás, a szegénység és a kizsákmányolás ellen. Ez a lázadás nagyon fontos előzménye és inspirációja volt az 1956-os magyarországi forradalomnak is. Október 23-án a budapesti forradalom egyik első helyszíne Bem József, az 1848-1849-es magyarországi forradalom és szabadságharc lengyel hősének a szobra volt, ahol magyar fiatalok szolidaritási gyűlést szerveztek lengyel barátaink mellett, a forradalom alatt a lengyel nép pedig többek között véradással és adománygyűjtéssel fejezte ki szolidaritását és támogatását.

A poznani munkásokra is igaz, amit Albert Camus írt az 56-os magyarországi forradalom első évfordulóján: „Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell próbálnunk”. Ennek a legelső lépése éppen az, hogy ne hagyjuk - ahogyan ti nem hagyjátok, hogy az uralmon lévő lengyel és magyarországi politikusaik a saját elnyomó ideológiáik és intézkedéseik igazolására használják fel 1956 lengyel és magyar hőseinek az emlékét.

Érdemes felidéznünk, hogy a lengyel munkások - akik a tüntetésen az Internacionálét énekelték - klasszikus baloldali követeléseket fogalmaztak meg: jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követeltek. Jogot a méltó megélhetéshez. A magyarországi forradalommal létrejött munkástanácsok és forradalmi bizottságok is rendre létminimumot biztosító bérek és nyugdíjakat, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a családi pótlék emelését, tisztességes munkanélküli segélyt és a lakhatásért vállalt állami felelősségvállalást, emberségesebb munkakörülményeket, valamint a termelés demokratikus kontrollját követeltek.

Azért is hangsúlyozzuk ezt, mert ha valóban megpróbálunk méltónak lenni 1956 lengyel és magyar hőseinek az emlékére, akkor azon kívül, hogy kiállunk mindazért, ami az 1989-1990-es átalakulással létrejött rendszerekben értékes volt, ki kell állnunk a jóléti államért, a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséért is.

Lengyelországban három és félmillió, Magyarországon egy millió ember él olyan háztartásban, amelynek nincs elég pénze, hogy megfelelően fűtse az otthonát. Lengyelországban négy millió, Magyarországon két és fél millió ember nem engedheti meg magának, hogy legalább minden másnap húst tegyen az asztalra. A szabadság nem csupán a hatalmi ágak megosztását és a jog uralmát jelenti, hanem a nélkülözéstől, a kilakoltatásoktól, a hajléktalanságtól való szabadságot is. Szabadságot az emberhez méltó életre.

Ahhoz, hogy ezt valóra váltsuk, nemcsak kormányváltásra van szükség – bár arra mindenképpen. A demokrácia nem csak egy eszme. A demokrácia gyakorlat, és nem csupán a néhány évenként ismétlődő választásoké. Valódi demokrácia csak ott van, ahol az mindannyiunk számára belsővé tett gyakorlat. A demokrácia utolsó és egyedül biztos biztosítéka nem a kormány, nem az alkotmány vagy az alkotmánybíróság, és nem is az Európai Unió vagy éppen az Egyesült Államok. Vagy mi váltjuk valóra a demokráciát, vagy senki. Demokráciában élni annyit tesz, hogy minden emberi viszonyunkban – családunkkal, munkatársainkkal, és mi, aktivisták egymás között is – a demokrácia elveit gyakoroljuk. Nem élünk vissza kiváltságainkkal, lehetőséget teremtünk rosszabb helyzetben élő embertársainknak is az érvényesülésre, megakadályozzuk az elnyomó és kizsákmányoló viszonyokat és biztosítjuk, hogy mindenki bele tudjon szólni az őt érintő döntésekbe.

A valódi változáshoz az kell, hogy megszervezzük magunkat. A szervezett közösségeket sokkal nehezebb leteperni és kisemmizni. Olyan mozgalmakra van szükségünk, amelyek világos értékeket és célokat képviselnek és állampolgárok tömegeit képesek bevonni – nemcsak a tüntetésekbe, de az ellenállás megszervezésébe, az ellenállás és az építkezés napi gyakorlatába.

A mai kelet-európai politikai viszonyok között az 1956-os poznani felkelésre emlékezni egyértelmű kiállás a szabadság, a demokrácia és a megélhetéshez való jog eszméi mellett. Mindezek olyan értékek, amelyek most egyikünk hazájában sem érvényesülnek, így a mai megemlékezés egyben kiállás a lengyelországi és magyarországi társadalmi és politikai viszonyokkal szemben is. A KOD-nak ebben fontos szerepe lehet Lengyelországban, és egyben inspirációt adhat nekünk ahhoz, hogy Magyarországon is erősítsük azt a munkát, ami nem felülről irányítja, hanem alulról építi újra a társadalmunkat. Tudjuk, hogy az uralmon lévő politikusok inspirációt, bátorítást és támogatást jelentenek egymásnak. Ebben az egyetlen egy dologban volna mit tanulnunk tőlük.

Reméljük, hogy sikerül felelevenítenünk a lengyel és a magyar nép történetének azt a szép hagyományát, hogy szolidaritást vállalunk egymással a szabadságért és az igazságosságért való küzdelmeinkben.

Sok erőt kívánunk mindannyiunknak a közös munkához!

Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza

Elhangzott a KOD wielkopolski megyei szervezete által 2016. június 26-án szervezett megemlékezésen.