A Kairos Center jóvoltából meglátogathattam a Michigan állambeli Detroit és Flint városait, ahová kb. 25 aktivista utazott az ország minden tájáról a Szegény emberek kampányának újraindítás kapcsán szervezett előkészítő turnén. A két város múltja és jelene azért különösen érdekes, mert nagyon jól megtestesítik az amerikai álom látszólagos kiteljesedését, majd szinte teljes bukását. Ma ezek a városok az elhagyatottság, a kifosztottság és az életben maradásért folytatott küzdelem helyszínei és így egyszerre festenek sötét és reményteljes képet az iparosodott országok jövőjéről.

Az amerikai iparosodás fellendülése és bukása

Miután az 1930-as és 40-es években felpörgött az amerikai gazdaság, Detroit és környéke az autógyártás központja lett (többek között itt vannak a Ford, a General Motors és a Chrysler gyárai is). Ezek a gyárak több százezer új munkahelyet teremtettek, aminek hatására több millió fekete-amerikai vándorolt északra a jobb élet reményében. Az 1950-es évekre kialakult egy széles munkásréteg, akik anyagi jólétben és biztonságban éltek: ekkor alakult ki az amerikai álom ideálja a saját házzal, szépen ápolt gyeppel és saját autóval.

Az ipari termelés robbanásszerű növekedésével együtt a munkásmozgalom is megerősödött. Detroit és környéke sok radikális munkásszerveződésnek és szakszervezeti akciónak a helyszíne volt, amelyeket szinte kivétel nélkül szélsőséges hatósági erőszakkal próbáltak letörni. A 60-as években a város fekete polgárai is mind gyakrabban és erőteljesebben követelték az egyenjogúságot, ami 1967-ben az ún. detroiti felkelésbe torkollott. Ez az Egyesült Államok egyik legvéresebb „faji lázadása” volt, több mint 40 ember meghalt.

Az 1970-es és 80-as évekre az ipari termelés jelentősen csökkent annak következtében, hogy az egyre globalizálódó neoliberális gazdaság hatására az amerikai autógyárak bezártak vagy délre helyezték át üzemeket (az Egyesült Államok déli részére vagy a globális dél államaiba). A Ford által a Detroit melletti Rouge gyárban foglalkoztatott munkások száma az 1930-as több mint 100 ezer emberről mára 6 ezer emberre csökkent. A munkahelyek eltűnésével a munkások helyzete is egyre rosszabb lett, tömegek szegényedtek el, a fehér középosztálybeli lakosság elköltözött a városból és a város költségvetése is egyre szűkült. Detroit elvesztette lakossága közel felét: több mint másfél millióról 700 ezerre csökkent a lakosok száma, akik ma többségében szegénységben élő fekete-amerikaiak. A város lényegében kiürült, egész negyedek állnak üresen és a városvezetés folyamatosan dózerolja el az üresen álló házakat, ezzel hatalmas üres területeket hagyva hátra. A városban most 100 ezer ingatlan  áll üresen, miközben a regisztrált hajléktalan emberek száma 35 ezer, és a lakosság 38%-a él szegénységben.

Víz nélkül Detroitban

A helyzet odáig fajult, hogy 2013-ban Detroit városa csődöt jelentett, és a demokratikusan megválasztott városvezetés helyére egy ún. vészhelyzet kezelő menedzsert (emergency manager) rendeltek ki, akinek a legfontosabb feladata az volt, hogy rendbe tegye a város költségvetését. A költségvetés rendbetételének elsődleges „megoldásaként” a városmenedzser egy sor megszorító intézkedést vezetett be (pl. csökkentették a nyugdíjakat és fizetéseket, emelték az adókat és megvágták szinte az összes városi közszolgáltatás költségvetését).

Noha Detroit a nagy tavak mellett fekszik, amik a világ legnagyobb édesvíz-tartalékát biztosítják, a vízdíjak egyre inkább megfizethetetlenek. A városmenedzser megjelenésének egyik leginkább kirívó következménye éppen az lett, hogy Detroit lakosságának jelentős része mára víz nélkül maradt, amelynek hátterében a megemelt vízdíjak miatt felhalmozott tartozások állnak. Annak ellenére, hogy a hátralékok nagy részét cégek és vállalatok halmozták fel, a város vezetése ezeket lényegében érintetlenül hagyja, miközben a lakossági fogyasztókat keményen bünteti. Míg tavaly minden 9 lakossági hátralékos közül 1 háztartásban kapcsolták ki a vizet, addig a vállalati fogyasztóknál ez az arány 37 az egyhez. Az elmúlt időszakban éves szinten kb. 20-40 ezer fogyasztót választottak le az önkormányzati vízszolgáltatásról, akik így teljesen víz nélkül maradnak. A víz nélküli háztartásokban a szülők sokszor rettegnek attól, hogy a gyerekeiket kiemelik a családból, ami több esetben meg is történt.

A víztől megfosztott háztartásokkal szembeni önkormányzati kegyetlenség különösen szembetűnővé válik, amikor egy negyedben olyan házakat dózerolnak el, amelyeket a lakóknak a tartozások miatt kellett elhagyniuk. Amikor ugyanis egy háztartás nem tudja fizetni a vízdíjat, a hátralékot adótartozásként könyvelik el, és amikor ez a tartozás túl nagyra nő, akkor végrehajtási eljárás indul, majd a házat sok esetben ledózerolják. A dózeroláshoz a munkások hatalmas mennyiségű vizet használnak, amit a városi tűzoltócsapokból nyernek. A detroiti utunk alatt ennek én is tanúja lehettem: éppen egy olyan detroiti aktivistával beszélgettünk a háza előtt, akinél már kikapcsolták a vízszolgáltatást, miközben éppen két házra tőle egy épületet bontottak el és vastag sugárban öntötték rá a vizet. Az a vízmennyiség, amit a közcsapból elhasználtak ennek az otthonnak lebontására, valószínűleg hónapokra is elég lett volna ahhoz, hogy az aktivista családja emberhez méltó életet élhessen.

Mindeközben Detroit belvárosában újabb sportstadion épül, folyamatosan felújítják a People Mover nevű magasvasutat (ezt ott jártamkor szinte kizárólag az a delegáció használta, aminek én is a tagja voltam), luxuslakóházak épülnek, és csillog-villog a General Motors bevásárlóközpontja. Összességében tehát elmondható, hogy a detroiti politikai és gazdasági elit látványosan sok pénzt és energiát fektet abba, hogy a lényegében üres várost élettel telinek és vonzónak tüntesse fel, miközben a belvárost övező negyedek lakói alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni.

Ellenállás Detroitban

Detroitban nagy hagyománya van az állampolgári ellenállásnak és az állampolgári jogokért folytatott küzdelemnek. A munkásmozgalmi gyökerekről egy külön posztban számolok be, de fontos fejlemény, hogy az elmúlt években számos közösségi kezdeményezés indult az üresen maradt ingatlanok és telkek hasznosítására elsősorban helyi művészek és városi farmerek részvételével. Számos ún. túlélési projekt is indult, amelyek az itt élő embereknek igyekeznek megélhetést nyújtani. A tömeges vízkikapcsolásokra válaszul közösségi szolidaritási hálózat alakult, amely a víz nélkül maradt háztartásokat látja el palackozott vízzel.

Detroitban van a székhelye a Michigani Jóléti Jogok Szervezetének (MWRO, Michigan Welfare Rights Organization) is, ami folyamatosan szerveződik a vízszolgáltatás kikapcsolása ellen. A szervezet többek között elérte, hogy az ENSZ különmegbízottja Detroitba látogasson és az emberi jogok szempontjából elítélje a városvezetés intézkedéseit. Leleplezték a városmenedzser azon tervét is, hogy a város egész vízhálózatát privatizálja, amit így egy időre sikerült is megállítani. A szervezet még évekkel korábban – a vízlekapcsolások egy korábbi hulláma kapcsán – alternatív tervet készített a hátralékok rendezése és az egyetemes vízellátás visszaállítása érdekében. Ezt a tervet végül nagyon sok küzdelem után a városvezetés elfogadta, majd egy ideig bizonyos részeit meg is valósította. Azonban a csődeljárás miatt bevezetett megszorításokkal ez a program is megszűnt, így az utóbbi időkben újra tömegesen kapcsolják ki a vízszolgáltatást mindenféle alternatív megoldási lehetőség nélkül.

Mérgezett víz Flintben

A Detroitban kialakult vízügyi helyzet százszorosan ütött vissza Flintre, ami Detroittól kb. egy órányira található és hagyományosan a General Motors egyik székhelye. Az autóipar átalakulása ezt a várost is súlyosan érintette: a település lakosságának 40%-a a szegénységi küszöb alatt él és a lakások 15%-a üresen áll. 2011 óta ezt a várost is egy vészhelyzet-kezelő menedzser működteti, ami azon túl, hogy megszüntette a helyi demokráciát, katasztrofális következményekhez vezetett.

Flint városa évtizedeken keresztül Detroit vízhálózatára volt rákapcsolódva, de amikor a jelentősen megemelték a víz árát, a városmenedzser úgy döntött, hogy a város vízellátását a Flint folyóból fogják megoldani. Noha a váltás után a lakosok gyakran panaszkodtak a víz állagára, szagára és minőségére, a városvezetés folyamatosan nyugtatta őket, hogy a vízzel minden teljesen rendben van. A General Motors gyár már egy pár hónappal a 2014-es váltás után jelezte, hogy a gépei erodálódnak a víztől, így a gyár vízellátását szinte azonnal vissza is kötötték a detroiti vízhálózatra. Azonban a lakosság továbbra is a Flint folyó vizében fürdött és azt fogyasztotta. Végül számos vizsgálat kimutatta, hogy a víz valóban szennyezett, ráadásul a városi vízcsövekből is kioldotta az ólmot, így a csapvíz ólomtartalma jelentősen megemelkedett, ami súlyos egészségügyi következményekkel járhat, különösen a gyerekekre. Noha a város azóta már visszaváltott a detroiti vízre, az egész vezetékhálózat mérgezetté vált, így a városban a csapvíz most sem fogyasztható, és sok-sok évbe és sok százmillió dollárba fog kerülni, hogy az egész rendszert kicseréljék és a csapvíz újra biztonságosan fogyasztható legyen Flintben.

A tömeges mérgezés miatt több városi politikus és hivatalnok lemondott és 2016 elején büntetőeljárás is indult többek ellen. Azonban mindez nem került volna nyilvánosságra és nem kényszerült volna a városvezetés beismerni a felelősségét, ha nem lettek volna tömeges petíciók, tüntetések és állampolgári tiltakozások Flintben, Detroitban és az USA más városaiban is, és ha független kutatók nem fektettek volna hatalmas energiát abba, hogy a város tagadása ellenére kimutassák: Flintben a víz méreg.

A flinti aktivisták jelenleg három dolgot követelnek az állami kormányzattól: 1. Nyilvánítsák Flintet katasztrófa sújtotta területté, amely lehetővé tenné, hogy hozzájussanak azokhoz a pénzügyi forrásokhoz, amelyek segítségével ki lehet cserélni a mérgezett vezetékrendszert. 2. Mindenkire terjesszék ki az ingyenes egészségügyi ellátást, aki valamilyen módon érintett a mérgezésben jövedelemtől és kortól függetlenül 3. Töröljék el a vészhelyzet-kezelő menedzser rendszerét és állítsák vissza a képviseleti demokráciát.

Az az embertelen felelőtlenség, amit a flinti városvezetés elkövetett azért, hogy valamennyi pénzt spóroljon, végül egy egész generáció életét teheti tönkre. A 100 ezer lakosú Flintben az elmúlt évben duplájára emelkedett azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek a vérében túl magas az ólomtartalom és a helyiek nagyon sok megbetegedést és sérülést jelentettek, elsősorban különböző bőrsérüléseket és hajbetegségeket. Az egyik helyi lakó beszámolója szerint előfordult olyan, hogy fürdés közben elkezdett ömleni a vér a fejéből, mert a víz annyira megsértette. Ez a fiatal nő egyébként elmondta, hogy bár egy gyereke már van, nem fog több gyereket vállalni, mert az ólommérgezés akkor is megmarad a szervezetben, ha azt már nem lehet a vérben kimutatni, és nem akarja kockáztatni a születendő gyereke egészségét. A Flintben élő családok életének nagy része ma is abból áll, hogy megszervezzék a fürdést és a mosást. Noha a város ma már biztosít ólomszűrőket, még mindig előfordul, hogy túl magas a víz ólomszintje, ráadásul a helyiek már nem hisznek a víz biztonságát ígérő politikusoknak sem azok után, hogy becsapták és feláldozták őket.

A flinti vízzel kapcsolatos válságról itt lehet olvasni mélyelemzéseket angolul.

Detroit, Flint… és Északkelet-Magyarország

Noha Magyarországon szerencsére a törvény sokkal szigorúbban szabályozza a vízszolgáltatás korlátozásának lehetőségét nemfizetés esetén (és még korlátozás esetén is megkövetel minimális vízszolgáltatást), itt is előfordult már többször, hogy veszélybe került a szegénységben élő emberek vízhez való hozzáférése. Az elmúlt évek cikkeinek gyors áttekintése után rögtön feltűnik, hogy ezek a korlátozások elsősorban Északkelet-Magyarországon történnek, ami szintén az erőltetett iparosodás utáni teljes összeomlás korszakát éli: a lakosság jelentős része munkanélküli, szegénységben él és kiemelkedően magas a roma magyarok aránya. Detroithoz és Flinthez hasonlóan itt is sok, a kapitalista rendszer számára feleslegesnek tűnő ember él, akiket bizonyos gazdasági és politikai érdekek lényegében feláldozhatónak tartanak és ezért még az alapvető szükségleteik kielégítését is hajlandóak korlátozni. Néhány példa az elmúlt évekből:

* 2011-ben a miskolci Szilvás utca 2. szám alatt 6 lakásban korlátozták a vízfogyasztást, vagyis ezek a családok nem juthattak meleg vízhez és összesen napi 50 liter/fő/nap hideg víz állt a rendelkezésükre. A korlátozás célja a tartozások csökkentése és a kintlévőségek behajtásának gyorsítása volt.

* Szintén 2011-ben a meleg vizet és az ivóvizet is korlátozta a szolgáltató egy tízemeletes miskolci bérház 12 lakásában, szintén a magas tartozások miatt.

* 2013-ben a Miskolc melletti Lyukó-völgyben a fizetés elmaradására hivatkozva egy helyi szövetkezet Jobbikos politikusok jelenlétében zárta el több háztartás vízellátását arra hivatkozva, hogy túl sokan túl régóta nem fizetnek. A telepen amúgy is nagyon sok házba nincs bekötve a víz, így azért nap mint nap meg kell küzdeni. Az ügyet Miskolc polgármestere, számos civil szervezet és az alapvető jogok biztosa is elítélte.

* Szintén 2013-ban az ózdi képviselő-testület úgy döntött, hogy korlátozzák 62 utcai kút vízhozamát, huszonhetet pedig teljesen elzárnak. Ezt azzal indokolták, hogy takarékosabb vízfogyasztásra akarják ösztönözni az embereket, illetve vissza szeretnék szorítani a vízlopást. Az intézkedést jelentős lakossági felháborodás övezte és többek között az ombudsman is elítélte. Végül a szabályozást az önkormányzat visszavonta.

A vízhez való jog

A Kairos Center középnyugati turnéja során megdöbbentő volt hallgatnom azokat a történeteket, amiket a világ leggazdagabb országának szegénységben élő lakói osztottak meg velünk arról, hogy a városvezetők hogyan hagyják őket cserben és hogyan áldozzák fel őket a „megtakarítás” jegyében, miközben csillogó belvárossal próbálják elhitetni a befektetőkkel, hogy „minden rendben” – hiszen úgy tűnik, nekik még a tartozásaikat sem kell kifizetni.

Ma az Egyesült Államokban 2000 városnak vannak gondjai a megfelelő vízellátással, ami hatalmas szám egy ennyire fejlett országban. Arról nem is szólva, hogy az USA-nál szegényebb országokban hány száz millióan élnek megfelelő víz nélkül és hány millió gyerek hal meg megelőzhető betegségekben a szennyezett víz miatt. A víz ma az egyik legfontosabb politikai-stratégiai kérdés a világban és a legnagyobb profitot termelő világcégek között is több olyan található, amely a víz kereskedelméből él. Hogy a Kairos Center szellemiségét követve Martin Luther Kinget idézzem: „Miért kell az embereknek fizetni a vízért egy olyan bolygón, aminek a 2/3-a vízből áll?” A víz olyan alapvető szükséglet, ami nélkül senkit nem szabad hagyni még akkor sem, ha egy centet sem tud érte fizetni – akár éveken keresztül. A víztől való megfosztás az egyik legkegyetlenebb dolog, amit egy társadalom kitermelhet magából.

Ahhoz, hogy a flinti, detroiti vagy ózdi esethez hasonlóra ne kerüljön többet sor, teljes paradigmaváltásra van szükség: arra, hogy a helyi és országos kormányzatok elsődleges prioritása a világ minden táján a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítése legyen; hogy a pénzügyi érdekek sohase írják felül az emberi szükségleteket; és hogy elhiggyük: mindannyian előbbre jutunk, ha minden ember alapvető jóléti biztosítva van. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges javakat közösségi forrásból kell biztosítani, és soha nem szabad ezeket privatizálni vagy piaci áruvá tenni. Óriási baj van azzal a politikai és gazdasági rendszerrel, ami hatalmas víztartalékon ül, és mégsem tudja biztosítani minden emberi lénynek azt az alapvető jogot, hogy tiszta és iható vízhez jusson. Ez ma nem kiváltság vagy érdem, amit meg kell szerezni, hanem az emberi élet alapvető feltétele.