„Férőhelyhez juthat az összes hajléktalan a télen” - ezzel a címmel jelent meg egy cikk nemrég a Magyar Nemzet Online-on. Azon túl, hogy a cikkben ezt az állítást semmilyen konkrétum sem támasztja alá, maga a cím három tévképzetet erősít meg egyszerre: 1. a hajléktalanság elsősorban téli probléma, 2. van elég férőhely a hajléktalan embereknek és 3. a hajléktalanság megoldása a férőhelyek számától függ. A három feltételezés nemcsak hamis, de káros is, hiszen megakadályozza, hogy eljussunk a lakhatási szegénység valódi megoldásához.

A hajléktalanság mint téli probléma?

A hajléktalanság minden télen afféle természeti katasztrófaként csap le a magyar társadalomra – legalábbis így tűnik a sajtóban évről évre megjelenő riportok sürgető és aggódó hangvételéből. Ilyenkor a kormány jégcsap-szíve olvadozik, és az állam képviselői is nagy erőkkel hirdetik: mindent megtesznek azért, hogy senki se fagyjon meg, és mindenkinek legyen fedél a feje felett – vagy legalább takaró, amivel védekezhet a hideg ellen. Czibere Károly államtitkár afféle újításként jelentette be nemrég, hogy azzal „erősítik meg” az utcai szolgálatokat, hogy 2016. december 31-ig meghosszabbítják a szerződésüket. Mintha nem az lenne a természetes, hogy a szociális törvényben is nevesített utcai gondozó szolgálatok megfelelő működését fedező pénzösszeg előre láthatóan és biztosan a rendelkezésükre áll. Mintha nem az lenne a természetes, hogy ezek a sokszor életeket mentő szolgálatok előre tudják, mennyi bevételük van, és ebből mennyi embert tudnak foglalkoztatni, mennyi teát és szendvicset tudnak kiosztani, vagy éppen mennyi gyógyszert és mennyi benzint tudnak vásárolni.

A teljes cikk a Kettős Mércén olvasható