Ugyanazt a tájat teljesen másképpen olvassuk békében, mint háborúban: ami békeidőben egy mutatós szénakazal, az háborúban fedezék; a parasztház békében a nyugalom szigete, de háborúban az ellenség fészke is lehet. Ezzel a példával illusztrálja Kurt Lewin a környezetpszichológia alaptételét, mely szerint a tér érzékelése és értelmezése éppen annyira függ az adott társadalmi és történelmi kontextustól, mint a megfigyelő helyzetétől. Nem ugyanúgy olvassa a város tereit, utcáit, épületeit egy szegény ember, mint egy jómódú polgár, de még csak egy férfi és egy nő sem. Nem ugyanazokat a dolgokat veszik észre és messze nem ugyanannak tulajdonítanak jelentőséget. Ami az egyiknek izgalom, a másiknak veszély. Ami az egyiknek fel sem tűnik, az a másiknak „aranybánya”.

Amióta hajléktalansággal foglalkozom – és különösen amióta hajléktalan emberekkel dolgozom együtt – a város nagyon sok, korábban ismeretlen jelentésrétege tárult fel előttem. Ami a legtöbb embernek szemét, az sok fedél nélkül élő ember számára a megélhetés, a túlélés és gyakran – paradox módon – a maradék méltóság megőrzésének forrása. Idetartoznak például a szelektív hulladékgyűjtő-szigetek, a háztartási szeméttárolásra használt kukák, az utcai szemetesek csikktartói és nem utolsósorban a lomtalanítás is. Van, aki ételt, italt és csikkeket gyűjt saját használatra, és van, aki papírt, üveget, vagy fémet, hogy ezeket visszaváltva készpénzhez jusson. A lomtalanításkor talált tárgyak egyrészt bekerülnek az otthonokba (pl. kunyhók, foglalt lakások, pincék bútoraiként), másrészt a bolhapiacon értékesítik őket.

Van, akinek a „kukázás”, a „guberálás” szégyen. Valójában azonban a magyar társadalom szégyene, hogy a XXI. században ilyen sokan kényszerülnek így biztosítani a megélhetésüket. De azoknak, akik guberálnak vagy lomiznak, nem kell szégyenkezniük: ők kemény munkával, több kilométer gyaloglással, kutatással, tisztítással és javítással az eldobott tárgyat értékké és a kidobott szemetet készpénzzé alakítják. Mi ez, ha nem hasznos termelő munka? Ráadásul szinte a környezet terhelése nélkül.

Ezen kívül, ezzel a fajta újrahasznosítással nemcsak több tonna szemétnek hitt dolog kerül megfelelő hasznosításra, de sok hajléktalan ember számára ez biztosítja a minimális megélhetést is. A Város Mindenkié csoport Utca és jog kutatása során a megkérdezett kb. 400 fedél nélkül élő ember 30%-ának származott a bevétele valamilyen újrahasznosító tevékenységből!

Ma a hatóságok nemcsak az utcán alvást büntetik, de egyre erősebben üldözik az újrahasznosítás összes formáját is – pedig ezzel nem lesz nagyobb rend a városban, csupán a szegény emberek életlehetőségei szűkülnek tovább, akik lassan létükkel válnak szabálysértőkké.

Udvarhelyi Éva Tessza - kulturális antropológus

Eredeti megjelenés: Collective Plant