Hozzászólásomban nem a civil és álcivil közötti különbségről vagy hasonlóságról szeretnék beszélni, hanem inkább arról, hogy mit is jelent a „politika” a „civilek” szemszögéből.

Az elmúlt időszakban sok tömegtüntetésen lehetett hallani a színpadról a politikát és a politikusokat szapuló kijelentéseket. Ezek mindig szíven ütöttek és fel is háborítottak. Nem azért, mert nem hiszem el, hogy az adott szónok nem szereti a „politikusokat” (szíve joga és sok esetben egyet is értek), hanem azért mert a „politikusok” ostorozása egy közéleti témájú tüntetésen téves és tökéletesen értelmetlen ellentétet alakít ki a „civilek” és a „politikusok” között. Én 2004 óta veszek részt lakhatási jogi aktivistaként a közéletben, és éppen ekkortól számítom azt is, hogy politikus vagyok. Pedig soha nem indultam választott tisztségért és pártnak sem voltam külső vagy belső tagja.

Az, ahogyan ma Magyarországon a politikát démonizálják erősen hátráltatja a még mindig csak kialakulóban lévő demokratikus berendezkedés működését és fejlődését. Ezt a démonizálást sok társadalmi mozgalom és civil szervezet, a média munkatársai és az ”átlag állampolgárok” is egyaránt nagy vehemenciával végzik. Ennek több következménye van, melyek közül most csak hármat emelek ki.

Először is, részben ennek a démonizálásnak köszönhető, hogy a mai magyar politikában (annak „nagypolitika” értelmében, tehát a politikai pártok, választott képviselők, az állam és az önkormányzatok világában) kifejezetten kontraszelekció működik. Sok olyan ember, aki elkötelezett egy ügy iránt és szakmailag is ért hozzá, nem akar „politikai” pályára lépni, mert nem akar bekerülni egy visszataszítónak tartott közegbe. Pedig a politika éppen az elkötelezettség terepe kell, hogy legyen és nem a tehetségtelenségé vagy a karrierizmusé, ami ma sajnos sok esetben inkább jellemző. A képviseleti demokráciában – amilyen formailag Magyarország is – egyáltalán nem mindegy, hogy ki ül a Parlamentben és kik képviselnek minket az önkormányzatokban.

Másodszor, a civil szervetek és a pártok viszonya teljesen felborult – sokan azt gondolják, hogy ha egy civil szervezet kapcsolatba lép egy politikai párttal, azonnal beszennyeződik. Pedig éppen a két világ mesterséges távolságtartása káros a demokráciának. Ahhoz, hogy egy civil szervezet képviselni tudja a számára fontos értékeket és ügyeket, nemcsak kapcsolatba kell, hogy lépjen politikai pártokkal és politikusokkal, hanem meg kell őket győznie, befolyásolnia kell őket. Nagyon fontos, hogy az emberek tüntetéseken, spontán megmozdulásokon ki tudják fejezni a véleményüket. De a számunkra fontos értékek gyakorlati megvalósulásához törvényekre és közpolitikai intézkedésekre van szükség, így például ahhoz, hogy épüljenek bicikli utak, legyen megfelelő lakhatási támogatás, de ahhoz is, hogy az apák is tudjanak gyes-re menni. A közhangulat és a társadalmi nyomás erősen meghatározza egy ország politikájának irányát, de a közvetlen érdekérvényesítésnek és a tárgyalásnak is kulcsfontosságú szerepe van. És ezekhez a mai keretek között a választott képviselőkkel és a politikai pártokkal kell kommunikálni. Ha egy civil szervezet befolyásolni akar egy politikai pártokat, még nem jelenti azt, hogy a befolyás kölcsönös. A civil szervezeteknek elég erősnek kell lenni ahhoz, hogy az uram-bátyám világ ne érvényesülhessen. Vagyis a pártokkal való egyeztetés, tárgyalás és a feléjük történő kommunikáció nem eredményezhet függést – és a legtöbb esetben nem is eredményez, annak ellenére, hogy ennek az ellenkezőjét szeretik terjeszteni. Egy jó civil szervezet az ügyéhez hűséges, és nem a politika vagy a közélet egyik vagy másik szereplőjéhez.

Harmadszor, számomra a politika a közéletet jelenti – a mindenkit érintő ügyek közös megbeszélését, megvitatását, az érdekek, értékek és csoportok demokratikus harcát. A „politika” bélyege a mai magyar közéletet is lebénítja. Ennek a következménye, hogy sok formális civil szervezet (egyesületek, alapítványok) egyáltalán nem vesz részt a közéletben. Kizárólag a programok és szolgáltatások megvalósításával vannak elfoglalva, de nem szólnak bele még a számukra fontos kérdésekről szóló közéleti vitákba sem, és gyakran saját érdekeiket sem érvényesítik megfelelően. Így lehetséges, hogy sok civil szervezet hiába hirdeti a „képessé tétel” elvét, saját magát kivonja a hatalmi harcokból és csak a „szakmai” munkára koncentrál. Pedig ezzel nemcsak saját helyzetüket gyengítik, de az ország demokratikus működését is, hiszen érdekérvényesítés és nyílt közéleti részvétel nélkül egyfajta árnyékállamot alkotnak, amely a maga csendes módján működik együtt (vagy legalábbis nem száll szembe) a rendszerszintű kirekesztés és elnyomás sokféle formájával.

Ne értsen félre az olvasó: nem amellett érvelek, hogy minden civil szervezetnek állandóan tüntetéseket kellene szerveznie törvény-tervezetek vagy törvények rendelkezései ellen vagy a minisztériumokat kellene bombáznia különböző beadványokkal és petíciókkal. Amellett viszont igen, hogy a szigorúan vett „szakmai munka” mellett a formális civil szervezeteknek is részt kell venniük a közéleti beszélgetésekben és vitákban, használniuk kell a média, a nyilvánosság erejét, állást kell foglalniuk (még akkor is, ha ez ellentmondást szül) és tudniuk kell képviselni mind a saját, mind a célcsoportjuk érdekeit.

Meg kell fosztani a „politikát” a káros stigmától. Vissza kell foglalnunk a politikát. És ennek alapvető feltétele, hogy rádöbbenjünk: mindannyian politikusok vagyunk. Akkor is politizálunk, amikor a barátainkkal vitázunk, amikor tévét nézünk, amikor tüntetünk, amikor újságot olvasunk, amikor önkénteskedünk, amikor dolgozunk. A különbség köztünk és a „hivatásos” politikusok között a hatáskör és a lépték. A választott politikusokat arra kérjük fel, hogy közös ügyinket képviseljék. Ők akkor is fogják végezni a munkájukat, ha magukra hagyjuk őket. Ez az, ami ma nagyrészt történik. Ha hagyjuk, hogy helyettünk döntsenek és ne velünk együtt, akkor magát a politikát, a közös ügyeink képviseletét hagyjuk magára. Politikánk állapota saját közös állapotunkat tükrözi. Ha a magunk által választott módon részt veszünk benne, több esélyünk van rá, hogy tetszeni fog, amit a tükörben látunk.

- Udvarhelyi Éva Tessza

Eredeti megjelenés