Sandy helyenként hurrikán volt, helyenként trópusi vihar. Én személyesen semmilyen kárt vagy hátrányt nem szenvedtem miatta, de New Yorkot nagyon megrázta. Beszámoló az elmúlt egy hétről.

Onnan értesültem Sandyről, hogy Sebály Betti, A Város Mindenkié egy aktivistája, aki most éppen Virginiában végzi szakmai gyakorlatát, jött meglátogatni... és már hónapok óta tervezgettük, hogy ha jön New Yorkba, akkor majd jó sokat bringázunk együtt a városban. Aztán Sandy hallatán - ami akkor még úgy volt, hogy összekeveredik egy nagy hóviharral - úgy döntöttünk, hogy nincs értelme hozni a biciklit. Ugyanis amikor 2 éve hatalmas hó volt New Yorkban, több napig tartott, mire az utakat használhatóvá tették. Ez a döntés volt az első és legjobb jele annak, hogy mennyire amatőrök vagyunk hurrikán-túlélés tekintetében - tegyük hozzá: szerencsére.

Betti szombaton érkezett és vasárnap még Vobbal, egy másik AVM-es aktivistával, elmentünk Coney Islandre, Brooklyn legdélebbi csücskébe, ami a kedvenc helyem New Yorkban. Ekkor már vártuk Sandyt. A tengerpart kihalt volt, és akik ott voltak, láthatóan azért mentek, hogy megnézzék, hogyan készülnek a helyiek a viharra. Egy nagy lapátos autó homokgátat épített, a tengerpartot a parkőrök emberei lezárták (persze ezt sokan nem vették figyelembe, többek között mi sem - ezért még gyorsan átbújtunk a kerítésen és kimentünk a mólóra fotózni). Volt, aki jet-skizett a part mellet, miközben a parkőrök folyamatosan járőröztek a parton és hangosbemondón kérték az embereket, hogy hagyják el a területet. Egy kivételével minden üzlet be volt zárva - az egyetlen, ami nyitva volt, láthatóan katasztrófa-turizmusra rendezkedett be. A metrót aznap este 7-től lezárták, hogy elég idő legyen a rendszer lezárására, így még gyorsan 7 óra után valamivel elkaptuk az utolsó metrót hazafelé. Metró nélkül New York teljesen megbénul - senki sehova. Ebben a városban a legalacsonyabb az egy főre jutó autók száma és nagyon sok embernek még jogosítványa sincs. Érdekes érzés volt úgy hazamenni, hogy nem lehetett tudni, mikor tudjuk majd elhagyni legközelebb a házunk környékét.

Bár már vasárnap is a folyamatos várakozás állapotában voltunk, a hírekből tudtuk, hogy a vihar majd csak másnap érkezik. Ahogy hétfőn telt a nap, az idő egyre csúnyább lett, mi pedig egyre komolyabban kezdtük venni a figyelmeztetéseket - bevásároltunk még egy adag kaját és vizet, feltöltöttünk edényeket vízzel és Betti még a személyes papírjaink összecsomagolásán is gondolkozott. Persze sejtettük, hogy nagy bajunk nem lehet, mert a ház, ahol lakom egy magaslaton van (West Harlem) és nem estünk bele egyetlen evakuációs zónába sem (ezeket már napokkal korábban kihirdették a városban, én a helyi rádióból értesültem róla, ami egyébként egy fantasztikus hírforrás volt végig a hurrikán alatt és utána is).

Nagyon bátornak érzetük magunkat, hogy hétfő délután kisétáltunk a Hudson folyó mellé és elsétáltunk a George Washington Bridge-hez. Persze nem voltunk egyedül. Voltak, akik a vihart jöttek nézni, de volt, aki a kutyáját sétáltatta és volt, aki futott. Senki sem tűnt úgy, hogy pánikban lenne az évszázad legnagyobb vihara miatt. Ahogy leszállt az este, az idő egyre rosszabb lett, mi pedig a rádión követtük, hogy mikor ér földet a hurrikán. Egyre több rossz hír érkezett, áradások, elszakadt villanyvezetékek, de még mindig nem tűnt olyan nagynak a baj. Éjszaka még egyszer kimentünk sétálni és fényképezni - nagy esőt és erős szelet érzékeltünk, de ennél nem sokkal többet.

Mindeközben a Blikk egyik tudósítójának meséltünk a helyzetről és nyugtattuk az otthoniakat. Magyarországról nézve a hurrikán úgy tűnt, hogy egész New Yorkot el fogja pusztítani. Pedig Sandynek valójában "csak" azokon a területeken volt valódi pusztító hatása, amik közel voltak a vihar földet érésének helyszínéhez (New Jersey) vagy valamelyik folyóhoz vagy tengerparthoz.

Keddre ébredve azért örültünk, hogy még mindig van nálunk víz, villany és Internet. Gyorsan kiderült, hogy ez nagyon sok ember számára nem volt igaz. Egész Lower Manhattanben, a 39. utcától délre nem volt áram - egyrészt azért, mert a villanyszolgáltató (ConEd) lekapcsolta, hogy ne legyen baj, másrészt viszont azért, mert éjszaka az egyik trafóház felrobbant. Egészen vasárnap estig tartott, amíg ezeken a részeken visszaállították az áramszolgáltatást. A legsúlyosabb károk New Jersey-ben keletkeztek, mert végül itt ért földet Sandy és New Yorknak azokon a részein, amik nagyon közel vannak a vízhez. Különösen nehéz helyzetben volt Breezy Point, ami New York egy nagyon kívül eső részén, a tengerparton van, ahol több mint száz ház leégett, a Far Rockaways nevű negyed, Red Hook Brooklynban és Staten Island, New York "elfelejtett városrésze".

Bár a New York-i polgármester, az állam kormányzója és Obama elnök is azt sújkolták egész hétfőn minden beszédükben, hogy azok, akik evakuációs zónában laknak, hagyják el otthonaikat, ezt nagyon-nagyon sokan nem tették meg, és otthon maradtak. Ennek egyik oka, hogy a tavalyi Irene hurrikánra nagyon felkészült a város, nagyon sokan evakuáltak és aztán szinte semmilyen hatása nem volt a városra, így az emberek másodszorra már feleslegesnek érezték a költözést. A másik ok viszont, hogy nagyon sok ember féltette a lakását, házát, és nem akarta elhagyni a legrosszabb helyzetben sem. A polgármester beszédében kitért a hajléktalan emberekre is, akiket elmondása szociális munkások kerestek fel és kértek, hogy húzódjanak be egy biztonságos szállóba. Sajnos kétlem, hogy ez minden esetben sikerült volna...

A vihar által súlyosan érintett emberek elég nagy része ún. public housingban lakik, vagyis hatalmas lakótelepi tömbökben. Az ezeken a helyeken élő emberek közül nagyon sokan öregek, betegek és nem feltétlen beszélnek jól angolul. Később sok-sok történetet hallottunk megrémült idős emberekről, akik napokig nem merték elhagyni a teljesen sötét lakásukat, mert nem tudták, pontosan mi történik és mi a teendő. Viszont sok történetet hallottunk összefogásról is: a helyi civil szervezetek sokkal gyorsabba reagáltak a pusztításra és az emberek igényeire, mint az állami kármentő gépezet (Fema) vagy a Vöröskereszt.

A kedd a felocsúdás és a kárfelmérés napja volt. Ekkor derült ki, hogy nagyon sok metróalagutat elárasztott a víz, és hogy elég sokáig használhatatlan lesz a rendszer. Nagyon furcsa nap volt. Egyre több halálesetről hallottunk, miközben a mi környékünkön a vihar egyetlen nyoma a sok kidőlt fa és a rengeteg utcán sétáló ember volt, akik mivel nem tudták elhagyni a negyedet, az utcán korzóztak. Egyre több emailt kaptam ismerősöktől, akik segítséget kértek - kinek van autója, amivel egy beteg embert tudnánk szállítani? ki tud arról, hogy hol lehet telefont tölteni vagy segélycsomagot kapni? 

Amikor a Blikk újságírója megkérdezte, hogy igaz-e az, amit New Yorkról hallott, hogy itt az emberek összefognak, ha baj van, és azt válaszoltam, hogy ez így van, szinte csak olvasmányélményeimre támaszkodtam. Viszont most Sandy kapcsán kiderült, hogy a New York-iak tényleg odafigyelnek egymásra, ha baj van - nagyon-nagyon sokan jelentkeztek önkéntesnek a legsúlyosabban érintett területeken és ezreket ért el a segítség és támogatás ilyen formában. Szinte minden amerikai barátom felajánlotta, hogy ha valakinek villanyra, ágyra vagy melegvízre van szüksége, nyugodtan menjen el hozzá, szívesen lát bárkit vendégül. Az Occupy Wall Street aktivistái különösen fontos szerepet játszanak az életmentésnem és a kárenyhítésben azokon a területeken, ahova a hivatalos segítség nagyon lassan jutott el, mint például a Far Rockaways és Staten Island.

Szerdán még mindig nem volt metró, viszont Vobnak - aki a hurrikán miatt ottragadt nálunk - muszáj volt a cuccait elhozni Brooklyn Bed-Stuy nevű negyedéből. Egy szokványos napon ez az út kb. egy-másfél óra lett volna metróval, aznap azonban összesen 10 órát vett igénybe oda-vissza úgy, hogy egy egyórás ebéd kivételével folyamatosan az egyik, majd a másik cél felé tartottunk (sétáltunk, buszra vártunk, buszon utaztunk, taxiztunk). A Brooklyn Bridge tömve volt gyalog átkelő emberekkel, mivel nem volt olyan buszjárat, ami átvitt volna a hídon. A híres manhattani skyline teljesen sötét volt. Életem egyik legfárasztóbb napja volt, miközben szinte lényegében semmit sem csináltunk.

Hazafelé Lower Manhattanben ragadtunk elég hosszú ideig, ami még ekkor is teljes sötétségbe borult. Nagyon félelmetes volt a hatalmas házakat látni minden fény nélkül  - csak egy-két ablakban láttunk gyertyát, de biztosak voltunk benne, hogy a sötét ablakok mögött is nagyon sok ember kucorgott és várta, hogy visszatérjen az áram. Nagyon hosszan vártunk a buszra, ami nem akart jönni és a közlekedést irányító rendőröknek fogalmuk sem volt, hogy jár-e egyáltalán. Az egyik azt mondta, hogy másfél órával ezelőtt látott egy buszt, így feltételezi, hogy jár. Sokkoló volt, hogy ahogy a sötétben sétáltunk és nagyon sok sarokban és kapualjban hajléktalan emberek bújtak meg - vajon ők a vihart is az utcán vészelték át? Egy kocsmában gyertyák mellett beszélgettek az emberek - a New York Times fotósa különösen szép  fényközpontokat örökített meg a teljes sötétségben.

A péntek nagy eseménye az volt, hogy New York polgármestere végre bejelentette, hogy nem tartják meg a vasárnapra tervezett világhírű New York maratont. Bloomberg fő érve a maraton megtartása mellett az volt, hogy a városnak szüksége van rá a gazdasági hozadék és a presztízs miatt. De akkora volt az ellenállás és a felháborodás - a verseny Staten Island-et is érintette volna, ami az egyik legsúlyosabban érintett terület - nemcsak a város lakói, de Bloomberg munkatársai részéről is, hogy muszáj volt lemondani. Nagy megkönnyebbülés volt, mert mindenki nagyon etikátlannak érezte, hogy egy hatalmas luxuseseményt szervezzenek, miközben ilyen sok ember van nagyon nehéz helyzetben, alapvető ellátás nélkül.

Sandy nagyon sok szempontból kimutatta a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek következményeit: különösen az időseknek, a szegényeknek, az órabérért dolgozóknak, az angolul nem vagy csak rosszul beszélőknek és a szociális bérlakásban élőknek nehezítette meg a helyzetét. Ezzel együtt a hurrikán átvágta a társadalmi osztályok közötti határokat is - nagyon sok gazdag lakónegyed is hosszú napokon keresztül nélkülözte az áramot és a fűtést (több egyetemi professzorom nem tud tanítani a villany és a benzin hiánya miatt). Staten Islanden sok családi ház pusztult el.

A metró végül csütörtökön indult be, de csak részlegesen és még mindig nem teljes kiterjedésében működik a rendszer. Ma, egy héttel a vihar után közel 1 millió ember van villany nélkül New York és New Jersey államban. New York polgármestere szerint közel 40 ezer ember vált hajléktalanná a városban, akiknek tartós lakhatás kell találni. Az éjszakák egyre hidegebbek és tízezrek még mindig nem tudnak fűteni. Benzinhiány van, hatalmas sorok állnak a benzinkutaknál. Holnap lesz az elnökválasztás és több tucat szavazóhelyet kellett megszüntetni New Jersey-ben a vihar miatt. Sok ember valószínűleg nem fog tudni eljutni a szavazóhelyre az utazási nehézségek miatt vagy mert most egyszerűen nem a választás az első számú prioritás számukra.