Mit tesz velünk, ha erkölcstelen vagy törvénysértő utasítást kapunk a munkahelyünkön? Mitől függ, hogy valaki rossz érzéssel, de megteszi, amit a főnök mond, vagy kockázatot vállalva ellentmond, és akár új munkahelyet keres? Ebben az adásban az államnak dolgozó jogászokon, valódi konkrét példákon keresztül vizsgáljuk ezeket a súlyos dilemmákat.

Az Ez egy hivatal adásának vendége Szentes Ágota, aki az ELTE-n végzett kutatást a magyar jogászok pályaképéről, szocializációjáról, a szabadsághoz és az elveikhez fűződő viszonyáról. A jogállam lebontását vizsgálta interjúkon keresztül, amikben megmutatkozik a bátor egyéni kiállás és a rossz szájízű beletörődés, az egyetemi szexizmus és az a veszély, hogy fiatal jogászok belenőnek abba, hogy egy autoriter rendszert jogállamként éljenek meg.

A jogászok felelősségéről, önigazolásukról, az autonómia jogi és gyakorlati jelentéséről, illetve a hatalomgyakorlás ellenőrzésének stratégiáiról, valamint az önkormányzatok ebben betöltött szerepéről a podcast két műsorvezetője, Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel beszélget vele.

Az Ez egy hivatal podcast összes adását itt tudod meghallgatni: https://open.spotify.com/playlist/77AJXAhP9e8RIPJ75GtheR?si=c027719a56cd4e0a&nd=1

süti beállítások módosítása