Hogyan lehet olyan szervezetet építeni, ami ellenállóbb a korrupciónak? Milyen az, amikor egy Trabantot menet közben alakítanak át Mercedesszé? Miért fontos, hogy a munkahelyünkön is az értékeinknek megfelelően cselekedjünk? Hogy néz ki egy jó csapatépítő program egy hivatalban? Hol jobb dolgozni, a…

Egy önkormányzati választás az esetek többségében 10 percébe kerül a választópolgárnak, de a legutóbbi lebonyolítása 91 ezer ember munkája volt. Ebből ráadásul csak 23 ezer köztisztviselő. A júniusi voksolásra fél évvel előtte már javában folynak az előkészületek, az informatikai főpróbán már túl is…

Akkor látható, ha láthatatlan, mi az? Tudtátok, hogy 150 éve is szelektálták Budapesten a szemetet? Mi tanulhatunk a fővárosról a csatornázásának kultúrtörténetén keresztül? Az Ez egy hivatal új, rendhagyó adásának a vendége Kovács Andrea, Let It Be! Art Agency kurátora, akivel a budapesti…

„Elvárom tőled, ha még oly nehezedre is esik óhajtásom, hogy a helyeden maradj. Amíg én kibírom körülöttem ezt a sok piszkot, neked is ki kell azt bírnod, így többet segíthetsz, és gondolj a jövőre is” – írta rokonának, egy főispánnak Horthy. A magyar holokauszt nem 1944-ben kezdődött, később pedig…

A Facebook, a Google, az Amazon és a többi óriásplatform megváltoztatta az életünket, de mégis vadnyugatni viszonyok uralkodnak digitális tereikben. Az EU most megpróbálja szabályozni ezeket a cégeket, többek között a gyerekek védelme és a fake news elleni küzdelem érdekében, de nem csak. Miben lesz…

A státusztörvény/bosszútörvény elfogadása után itt maradt velünk a kérdés: hogyan tovább? Mi a teendő?A „Mi a teendő?” szezonzáró, huszadik beszélgetésében a kritikai pedagógiáról, másképpen a felszabadítás pedagógiájáról beszélgettünk. Vendégünk volt Udvarhelyi Éva Tessza, a Közélet Iskolája…

Mit tesz velünk, ha erkölcstelen vagy törvénysértő utasítást kapunk a munkahelyünkön? Mitől függ, hogy valaki rossz érzéssel, de megteszi, amit a főnök mond, vagy kockázatot vállalva ellentmond, és akár új munkahelyet keres? Ebben az adásban az államnak dolgozó jogászokon, valódi konkrét példákon…

A város lakói nem lehetnek zavaró tényezők, a városüzemeltetés lehet részvételi alapú. Az Ez egy hivatal legújabb adásának vendégei a Jarokelo.hu alkalmazás munkatársai, Lukács Máté és Kutyina Olga, a központi kérdés pedig az lesz, hogy képes-e együttműködni a civil szféra és a közigazgatás, ha…

  Orsós László Jakab nagy pályát írt be újságíró-szerkesztő-kritikusként és civilként, többek között a Nyócker című animációs filmnek a dramaturgja volt és New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, aztán Amerikában maradt és a brooklyni közkönyvtár kultúráért és művészetekért felelős…

Ezerhatvan jegyzői feladatkör van jelenleg. Korábban háromezer volt. Itt az Ez egy hivatal új adása, a vendégek pedig Törőcsik Edit és Angyal Zsolt, mindketten jegyzők, akik több település hivatali feladatait irányítják. De mik ezek pontosan? Ha a szomszéd hétvégén nyír füvet, irány a jegyző?…

Akkor jó a közigazgatás, ha hatékony, mint egy szolgáltató cég? Vagy ha értékközpontú: transzparens, diszkriminációtól mentes és méltányos, még ha ez az ügyfél elégedettségének rovására is megy? Vagy ha ellenálló, például egy világjárvány esetén? Ezek mind fontos elvek, ám nem mindig férnek meg…

Az „Ez egy hivatal” második adásában olyan köztisztviselőkkel beszélgetünk, akik a húszas éveikben járnak és már most önkormányzatokban dolgoznak. Van köztük olyan, aki 26 évesen lett irodavezető. Miért választották ezt a pályát? Minek szkennelni és iktatni? Mit változtathat a fiatal generáció a…

Iskola és óvoda, busz-metró-villamos, víz a csapban, szemétszállítás. Nem tudnánk nélkülük élni, és mindet egy láthatatlan rendszer működteti: a közigazgatás. A sorbanállás, az iktatott levelek, a pecsétes papírok világa: több tízezer ember munkahelye, mégis alig ismerjük. Hogyan telnek a…

A 2021. október 22-én elhangzott interjú itt elérhető: https://archive.tilos.hu/cache/tilos-20211022-163000-180000.mp3

Sose hagyjátok abba!

2021.01.07. 22:14

A Klubrádió 2019. október 24-i interjúja innen letölthető >>>

süti beállítások módosítása