fn_kicsi2.jpg– Kedves Tessza, itt ülök készenlétben, ha gondolja, elkezdhetjük az interjút. Az elképzelésem szerint ez a levélváltás írásban zajló beszélgetés.

– Egy percet kérek. (…) Rendben. Akkor jöhetnek a kérdések.

– 2013 március 19-e, Budapesten este 7 óra van. Nem tudom, hogy Önt hova képzeljem, és ott mennyi az idő?

– Itt most délután 2 óra van. New Yorkban vagyok, ezen belül Harlemben, a 149. utcában egy bérelt lakás egyik szobájában.

– Ha jók az információim a PhD-jén dolgozik, ami egy olyan diplomához juttatja, amilyen Magyarországon az első. Mi a témája?

– Igen, 2007 óta vagyok itt doktorandusz diák, a City University of New Yorkon. A tantárgy neve, amit tanulok, környezetpszichológia. Ez egy kicsit megtévesztő, mert vajmi kevés köze van a pszichológiához, inkább egy nagyon sokféle társadalomtudományt ötvöző program, ahol elsősorban a tér és társadalom viszonyát vizsgáljuk. Ez egy elég hosszú program, és már írnom kellett félúton egy szakdolgozatot, ami a Critical Mass nevű városi biciklis mozgalomról szólt. Most pedig a disszertációmon dolgozom, aminek a témája a hajléktalanság kriminalizációja Magyarországon, és az, hogy hogyan lehet ez ellen "alulról" küzdeni.

– Amikor először találkoztam a Menhely Alapítvány (Kürt utca 4.) faliújságján a Város Mindenkié A/4-es, színes szórólapjával, legelőször professzionális kivitelezése, tipográfiai profizmusa ötlött szemembe. Tartalmilag itt két halmaz van: amit igen, és amit nem nyújt a hajléktalan érdekvédő csoport. Ez jó fél évvel ezelőtt volt, és azóta rendkívül sok fejlemény történt. A Város Mindenkié logoja – az AVM kinek az ötlete? Van e mögötte Harlemben minta? Vagyis importról beszélhetünk-e, vagy egy szikra pattant ki, mint Pallas Athéné Zeus fejéből?

– Ennek hosszú története van, ami még 2004-be nyúlik vissza. Nagyon röviden: 2004 és 2008 között létezett egy olyan szervezet, amit Az Utca Emberének hívtak. Ezt a humanista mozgalom tagjai alapították, és a lakhatáshoz való jogért küzdött. 2005-től kezdve én is a tagja voltam. A csoport egyik jellemzője – ami nekünk akkor tulajdonképpen fel sem tűnt –, hogy nem voltak benne hajléktalan emberek, csak "középosztálybeli" fiatalok (egyetemisták, irodai dolgozók stb.) Vagyis, noha akkor elég radikálisnak számító eszközöket alkalmaztunk (pl. polgári engedetlenség), annyiban megmaradtunk a hagyományos viszonyoknál, hogy jól szituált emberek dolgoztak a "hajléktalanokért", de nem dolgoztak velük együtt. Én közben kijöttem New Yorkba, ahol találkoztam a Picture the Homeless nevű szervezettel, amit viszont hajléktalan emberek alapítottak és működtettek. Teljesen lenyűgözött, hogy mennyire sokat jelent ezt a csoport azoknak, akik a tagjai, és hogy mekkora hatalmas ereje van annak, ha azok szerveződnek, akik a saját bőrükön érzik az elnyomást és a kirekesztést. Mivel közben Az Utca Embere megszűnt, én viszont szerettem volna továbbra is a hajléktalansággal foglalkozni, elkezdtem arról álmodozni, hogy lehetne egy olyan szervezet Magyarországon, mint a Picture the Homeless. Ezt elmondtam több Utca Emberés aktivistának (név szerint Bende Annának, Misetics Bálintnak és Vojtonovszki Bálintnak), és akkor közösen elhatároztuk, hogy elhozzuk a Picture the Homeless-t Budapestre és megpróbálunk egy hasonló kezdeményezést beindítani. Ez meg is lett - így született A Város Mindenkié. A csoport neve egyébként az angol "right to the city" (városhoz való jog) fordítása, és egyben kicsit átértelmezése is.

– A csoport-illetőleg mozgalomnév értelmezésem szerint implikálja, hogy a város nem mindenkié. Ezzel kapcsolatosan egy történet: saját szememmel láttam, hogy egy padon alvó hajléktalant a közterület fenntartók lefényképeznek, mint egy gépkocsit, felkeltik, igazoltatják, majd kitöltik a bírságról szóló nyugtát, amit az illető tíz lépésen belül összegyűrt és elhajított. Ezt az időszakot követően került sor arra, hogy az Alkotmány bíróság (Ab) legálisnak nyilvánította a hajléktalanok életvitelszerű utcai tartózkodását, amire viszont a kormányzat úgy reagált, hogy van elegendő férőhely a hajléktalan szállókon. Mivel tájékozódtam a BMSZKI igazgatójánál kiderült, hogy korántsem ilyen egyszerű a kérdés, és javarészt teltház van, és maga a hajléktalanság komplexuma komoly rétegzettséget takar. Vannak, akik semmi áron nem költöznek be, inkább kalyibákat építenek maguknak. Erről mi a véleménye?

– Igen, a csoport nevének a végére inkább egy felkiáltójelet kellene tennünk. Vagyis ez egyfajta követelés: legyen a város mindenkié! Most a város elsősorban azoké, akiknek sok pénze és hatalma van. Azok pedig csak éppen, hogy meg vannak benne tűrve, akik szegények, elesettek, idősek, fizikai vagy egyéb fogyatékosságuk van, esetleg cigány magyarok.

A szálló ügyéről két dolgot szeretnék mondani. Az első és legfontosabb, hogy a hajléktalanságot nem lehet átmeneti szállókkal megoldani. Az, hogy embereket átmeneti szállásokon raktározunk, nem fogja megoldani azokat a problémákat, amik a tömeges hajléktalanságot okozzák. A szállók egyfajta átmeneti megoldás – a gond az, hogy most Magyarországon ez az átmeneti megoldás bebetonozódott és a közvélemény, a politikusok, és sajnos még sokszor a szakemberek is csak abban tudnak gondolkodni, hogy "miért nem megy be szállóra?" vagy "építsünk még szállókat!" A hajléktalanság egy strukturális probléma és ezért csak átfogó megoldásokkal lehet felszámolni és megelőzni, de ehhez arra lenne szükség, hogy az állam az egyre több hajléktalanszálló helyett a biztonságos és egészséges lakhatás biztosítására törekedjen.

A másik pedig, hogy a meglévő szállók sem mennyiségben, sem minőségben nem alkalmasak arra, hogy "kezeljék" a hajléktalanságot. Ha minden Budapesten fedél nélkül élő ember fogná magát és be akarna vonulni egy szállóra, akkor kb. 4000 ember nem férne be sehová. A szállók minősége (főleg az éjjeli menedékhelyeké), pedig sokszor sajnos méltóságon aluli, tehát nem meglepő, ha sokan "nem akarnak" bemenni. A kunyhókról: én nagyon tisztelem azokat a hajléktalan embereket, akik a megfelelő lakáspolitika hiányában saját otthont teremtenek maguknak. Nagyon sok embert ismerek, akik saját építésű kunyhóban élnek (A Város Mindenkié több tagja is így él), és fantasztikusan szép otthonokat alakítanak ki a legnehezebb körülmények között is. Háztartást vezetnek, önellátóak és a lehetőségekhez képest őrzik a megtépázott méltóságukat.

– Mivel ez a beszélgetés a Fedél Nélkül című újságnak készül, fel kell tennem a kérdést, hogy hogyan kerültek kapcsolatba? Valamint ez a kis terjedelmű újság az AVM számára biztosított egy oldallal jelent-e média jelenlétet?

– Megítélésem szerint a Fedél Nélkül az 1989-1990-es hajléktalan tüntetések óta az egyik legfontosabb kezdeményezés, ami a hajléktalan emberek támogatására született. Közösséget épít, megélhetést biztosít, és méltóságot ad. A Város Mindenkié hajléktalan alapítói között több Fedél Nélkül terjesztő és szerkesztő is volt. Kezdettől fogva jó a kapcsolatot az újság és a csoport között –kölcsönösen támogatjuk egymást. Nagyon fontosnak tartom Város Mindenkié rendszeres rovatát a Fedél Nélkülben, mert így olyan emberekhez is eljutnak a híreink, akik nem interneteznek vagy nem néznek tévét. Ráadásul a Fedél Nélkül olvasótábora nagyon érzékeny azokra a témákra, amik nekünk is fontosak.

– Személy szerint akkor Ön olvassa a Fedél Nélkült. Hogyan jut hozzá a messzi távolból?

– Amikor New Yorkban vagyok, akkor sajnos nem olvasom. Viszont amikor otthon vagyok, akkor szoktam olvasni: vagy a tagjainktól kapom meg, vagy megveszem az utcán. Ha jól tudom, egyébként letölthető a netről is, de szerintem ennek az újságnak éppen az a lényege, hogy az ember személyesen megvegye/megkapja valakitől, akinek ez sokat jelent. Ha letölteném a netről, az nem adná meg ezt a lehetőséget.

– Ebben tökéletesen egyetértünk. És lóugrásban bár, de elértünk a jelenhez. Két esemény mozgatta meg a médiát, az egyik: az AVM önkéntes házfoglalója, 23 személy részvételével. A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy "arra az anomáliára kívánták felhívni a figyelmet, hogy Budapesten rengeteg üres bérlakás, bérház van, miközben hajléktalanok alszanak telefonfülkékben, aluljárókban, romok között”. A másik jelentős esemény, hogy a parlament megszavazta a nemzetközi tiltakozás ellenére az alaptörvény 4 módosító cikkelyét, amelynek még nem tudni milyen diplomáciai, esetleg egyéb következményei lesznek. Önnek mi a véleménye erről?

– Igen, ez az elmúlt pár hónap két fontos eseménye (azért előtte is volt sok, az AVM több, mint 3 éves fennállása során). A házfoglaló akcióban egy régóta folyó kampányunk részeként vettünk részt. A kampányunk lényege, hogy az üres lakások ügyén keresztül felhívjuk a figyelmet arra, hogy az önkormányzatok felelőtlen lakáspolitikát folytatnak és szinte semmit nem tesznek a hajléktalanság érdemi megoldása érdekében. Az üresen álló szociális bérlakás (amiből most kb. 2000 van Budapesten) igazából annak a szimbóluma, hogy az önkormányzatok mennyire elhanyagolják a lakhatás témáját és ha tehetik, inkább szabadulnak a lakóingatlanoktól, amelyekben szegény emberek lakhatnának. Vagyis a házfoglalás itt egy figyelemfelhívó eszköz volt arra, hogy az önkormányzatok lépjenek, dolgozzanak ki megfelelő és átfogó lakáspolitikát és hajtsák is azt végre.

Az alkotmánymódosításról pedig egy tragédia. Nemcsak azért, mert a lehető legmagasabb jogi szinten teszik lehetővé a hajléktalan emberek hatósági üldözését, hanem azért, mert maga az Alaptörvény is és annak negyedik módosítás különösen, lényegében aláássa a demokráciát és a jogállamot Magyarországon. Ezek persze nagy szavak. Mondhatnánk, hogy kit érdekel, mi van papíron – de az Alaptörvény tartalmának nagyon is húsba vágó következményei vannak. Magyarországon ma nem jó élni: hatalmas a szegénység és a kilátástalanság, és ez egyre nagyobb politikai elnyomással jár együtt – ez az, amit az Alaptörvény megerősít és a jog erejével alátámaszt.

– Végezetül – mivel kötnek a terjedelmi korlátok – engedje meg, hogy egy személyes kérdést tegyek fel: honnan eredezteti a Tessza nevet?

– Az apukámtól.☺Amikor vártak a szüleim, akkor apukám felcsapta az utónévkönyvet és a Tessza tetszett neki a legjobban. Viszont anyukám és nagymamám ellenezték, ők Évát akartak. Így végül a kompromisszum az lett, hogy Udvarhelyi Éva Tessza legyek. Vagyis a Tessza a második nevem, de 18 éves korom óta ezt használom. Amúgy sokféle eredete lehet... Lehet a Terézia becézése, de görögül például azt jelenti, hogy pozitív. Én inkább ez utóbbi értelmezést követem.

– A görög eredethez csak annyit – utána néztem –, egyik lehetséges jelentése szerint: hőség, nyár, szüret, aratás; míg a másik szerint: vadásznő. Búcsúznék, köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt, és időt szánt a levélváltásra.

– Na tessék, ezeket az eredeteket nem is tudtam. De mindegyik tetszik!

– Kellemes délutánt, és sok sikert a mozgalomnak. Ja, és a PhD-hez is. Szép napot!

– Nagyon szépen köszönöm. És viszont kívánom – illetve: szép estét!

– ☺.

- Deli Bálint interjúja a Fedél Nélkül 489. számában