A többség érdeke

2012.12.14. 02:16

nol_logo.JPGAz Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a szabálysértési törvénynek azt a paragrafusát, amely a közterületi hajléktalanságot tiltotta. A hajléktalan emberek hatósági üldözésének azonban hosszú története van, és nem kizárólag a jobboldali vezetéshez kötődik, lásd például Demszky Gábor aluljáró-takarítási akcióit a 2000-es évek elején, vagy a Molnár Gyula MSZP-s polgármester által 2009-ben bejelentett ún. hajléktalanmentes övezeteket Újbudán. A Fidesz hatalomra jutása óta a hajléktalanság kriminalizációja a hivatalos politika szintjére emelkedett.

A Város Mindenkié csoport 2010 őszén tüntetett ez ügyben először, amikor az építési törvény módosításának indoklásában a Belügyminisztérium a hajléktalanságot jelölte meg mint a közterület egyik olyan „nem rendeltetésszerű használatát”, amelyet a helyi önkormányzatok betilthatnak. Legelőször a főváros élt ezzel a lehetőséggel, és 2011májusában szabálysértéssé nyilvánította az életvitelszerű tartózkodást közterületen. Ezt a példát követte Józsefváros is, majd 2011 végén a parlament megszavazta, hogy ez a tényállás bekerüljön a szabálysértési törvénybe, mely szerint így akár 150 ezer forint bírság is kiszabható volt annak az embernek, aki ismételten elkövette a fedélnélküliség szabálysértését. Ennek a jogszabálynak a 2012 áprilisában életbe lépett változatát semmisítette meg az AB, amely szerint „önmagában az, hogy valaki a közterületen éli az életét, mások jogát nem sérti, kárt nem okoz, a közterület rendeltetésszerű használatát, a közrendet nem veszélyezteti”.

A döntés kihirdetése nemcsak annak a hosszú küzdelemnek a végét jelenti, amelyet hazai és nemzetközi civil, emberjogi és szakmai szervezetek folytattak, hanem azt is, hogy Magyarországon még működnek a jogállam alapvető intézményei és nem teljesen határtalan a Fidesz tekintélyelvű ámokfutása. (Ezt persze alapjában kérdőjelezi meg az a miniszterelnöki terv, miszerint ha már az Alkotmánybíróságon nem tudják átkényszeríteni, akkor majd az alaptörvénybe betonozzák a hajléktalanság kriminalizálását.) Az AB döntésének kihirdetésekor A Város Mindenkié arra kérte azokat a kormánypárti politikusokat, akik a hajléktalanság rendészeti kezelésének legnagyobb támogatói voltak, hogy kövessék meg a hajléktalan embereket.

Ehelyett – most már a miniszterelnök vezetésével – ellentámadást indítottak. Tarlós István azt állította, hogy az Alkotmánybíróság miatt tömegesen fognak az utcán lakni emberek. Valójában ma is tömegek élnek az utcán, és ennek nem az AB az oka, hanem az a gazdaság- és társadalompolitika, amit a rendszerváltás óta hatalmon lévő kormányok követtek, és amelynek kicsúcsosodása a Fidesz alatt eluralkodó tömeges létbizonytalanság, elszegényedés és kiszolgáltatottság.

Tarlós István azt is mondta, hogy az AB döntése „elveszi az önkormányzatoktól azokat az eszközöket, amelyekkel megteremthetnék a hajléktalan emberek létbiztonságát”. Ez a kijelentés cinikus és megtévesztő, hiszen a szabálysértési törvény nem arra való, hogy kezelje a hajléktalanságot. Az AB szavaival, „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie”. Az önkormányzatoknak számos eszköz áll rendelkezésükre a hajléktalanság érdemi kezeléséhez, csak használni kellene őket.

Minden önkormányzatnak kötelező lenne családok átmeneti otthonát fenntartani, mégis több száz család van a várólistán. Ennek egyik oka, hogy számos önkormányzat ellátási szerződést köt néhány családra egy már létező intézménnyel, így formailag letudja törvényi kötelezettséget, azonban a hajléktalanná váló családoknak nincs hova menniük. Az önkormányzatok másik eszköze lehetne a helyi lakásfenntartási támogatás, ha ezt az ellátási formát nem szüntette volna meg az Országgyűlés. Ha valaki mégis kap ún. normatív lakásfenntartási támogatást, ez nem több havi néhány ezer forintnál, ami nem elég sem a lakás fenntartására, sem a lakásvesztés megelőzésére. Kidolgozhatnának az önkormányzatok helyi szociális lakáspolitikát is – ehelyett az ingatlanjaik egyre nagyobb részét piaci áron adják ki, és így persze nem a rászorulóknak. Az önkormányzati lakásállomány Magyarországon európai szinten az egyik legalacsonyabb, és folyamatosan szűkül; az önkormányzatok lakásaik eladásával a legszegényebb lakóiktól szabadulni próbálnak. Az önkormányzatok ezzel szemben hasznosíthatnák a több tízezer üresen álló köz- és magántulajdonú lakást is – Európa-szerte erre számos jó gyakorlat van, ezek alkalmazásához csupán politikai akaratra lenne szükség.

Mindezeket azonban nem teszik az önkormányzatok. Pedig ezekhez az eszközökhöz az Alkotmánybíróság nem nyúlt, sőt támogatja őket. És ezek azok az eszközök, amelyek segítségével a fedél nélkül élő emberek tartós lakhatásba juthatnának, így nem kellene az utcán élniük. Egy átgondolt és átfogó országos lakáspolitika segítségével azok sem válnának hajléktalanná, akiknek még van hol lakniuk, de súlyos nehézségekkel küzdenek.

Soltész Miklós államtitkár szerint a közterületen élést tiltó jogszabály nélkül sokkal nehezebb lesz életeket menteni a téli hidegben. Pedig a kettő között nincs összefüggés. Akkor nem fognak emberek megfagyni az utcán, ha nem az utcán kell élniük, hanem emberhez méltó, fűtött helyen. És akkor nem fognak a lakásaikban sem megfagyni (így történik a kihűléses halálesetek nagyobb része), ha a kormányzat végre nem a bűnbakkereséssel lesz elfoglalva, hanem komolyan veszi a feladatát és átfogó lakhatási támogatási rendszert dolgoz ki. Azt a szenvedést, amit a hajléktalanság okoz, nem bírságolással vagy elzárással lehet megoldani. Ha az embereknek lenne hol lakniuk, akkor nem kellene őket az aluljáróban kerülgetni.

Orbán Viktor előszeretettel emlegeti a többség érdekét, mint ami szemben áll az AB döntésével. Egy olyan országban, ahol közel 4 millió ember él a létminimum alatt és több mint 2 millió háztartásnak van elmaradása valamelyik számlájával, a többség érdeke nem a hajléktalan emberek értelmetlen és embertelen üldözése. A többség érdeke az, hogy az állam és az önkormányzatok mindent megtegyenek azért, hogy megakadályozzák a további tömeges lakásvesztést és lecsúszást, valamint azért, hogy azok az emberek is újra lakásban éljenek, akik már az utcára kényszerültek. A többség érdeke az, hogy az ország ne csupán a jelentős önerővel bíró rétegek lakástulajdonlását támogassa százmilliárdokkal (pl. támogatott lakáshitelek, előtörlesztés), hanem a szegény és küszködő emberek megélhetését, lakásfenntartását és lakhatáshoz jutását is segítse. A szélsőségesen szegény emberek üldözése és a felesleges, drága és manipulatív „nemzeti konzultáció” helyett érdemi megoldásokba kellene fektetni a köz idejét, energiáját és pénzét.

- Udvarhelyi Tessza

A szerző A Város Mindenkié csoport aktivistája, kulturális antropológus

Eredeti megjelenés