Az úton levőknek sok fajtája létezik: a turisták, akik megelégszenek egy gyors pillanatképpel; a telepesek, akik új otthont keresnek; a nomádok, akik mindig úton vannak. E könyv főszereplői a vándorok. Azok, akik elmentek-visszajöttek, és közben megváltozott bennük valami. Azok, akik az utazásban elsősorban a változást, a tanulást, a belső átalakulást keresik. És azok is, akik semmi ilyesmit nem kerestek, mégis megesett velük.

A könyv főszereplői olyan fiatalok, akik több-kevesebb időt töltöttek idegenben, hogy tanuljanak, dolgozzanak, önkéntes munkát végezzenek. Saját élményeiket, történeteiket mesélik el. Ezeket értelmezi, boncolgatja a szerző – aki maga is a vándorok közé tartozik – tudásának, szubjektív észrevételeinek és egyéni tapasztalatainak szűrőjén keresztül. Antropológiai tanulmányai, valamint sokéves munkája az interkulturális pedagógia területén segítik abban, hogy a megélt tapasztalatokat mások számára is érthetővé és átélhetővé tegye. A sokat látott utazók valószínűleg örömmel fognak magukra ismerni. Azok, akik életük első nagy utazása előtt állnak, tudatosabban készülhetnek fel arra, ami előttük áll. Végül, azok, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, remélhetőleg kedvet kapnak a nagy kalandra.

Szántó Diana, az Artemisszió Alapítvány elnöke

A könyv teljes terjedelemben letölthető itt: www.artemisszio.hu/downloads/vandorokkulturakkozottPDF.pdf