2011 júniusában meglátogattam a Jane Addams Hull-House múzeumot Chicagóban. Jane Addams az észak-amerikai ún. settlement mozgalom egy kiemelkedő alakja, amely a szociális munka egy a 19. században kialakult progresszív ága. A Hull House nemcsak Jane Addams otthona volt, hanem egy közösségi és szociális központ Chicago legszegényebb, főként bevándorlók által lakott Near West Side negyedében.

A házat 1889-ben nyitották meg és eredeti célja az volt, hogy a „kultúrát” és a művészetet közelebb vigye a szegény emberekhez. A szépen díszített és igényesen berendezett ház tele volt művészeti alkotásokkal, amelynek tudatos üzenete volt: a szegény emberek is megérdemlik, hogy méltó környezetben tölthessék idejüket. Addamsnek és társainak (akik kezdetben szinte csak nők voltak) meggyőződése volt, hogy nagyon sokat számít az emberi méltóság és önbecsülés szempontjából, hogy milyen környezetet biztosítanak a szegény, kirekesztett emberek számára.

A Hull House fokozatosan vált settlementé. A házban szociális és közösségi munkások laktak és kezdetben gyakorlati órákat tartottak a helyi lakosoknak (pl. varrás, angol, főzés stb.). A cél az amerikai társadalomba történő integráció volt. A ház és programja az idők folyamán jelentősen kiterjedt és virágkorában számos épületben óvoda, közfürdő, női klub és kézműves-műhelyek is működtek. A settlement lényege, hogy a helyi lakók igényeihez igazodva, a helyi közösségbe mélyen beépülve nyújt egyéni és közösségi támogatást a marginalizált negyed lakóinak (a settlement egy modern változatáról, a Dorothy Day Apartments-ről már korábban is beszámoltam).

Jane Addams a házat Ellen Gates Starr-ral együtt alapította. Mindketten egyetemi végzettséget szereztek az 1880-as években, ami akkoriban nagyon különlegesnek számított (noha minden követelményt teljesítettek, nőként diplomát nem, csak egy igazolást kaphattak az iskola elvégzéséről). Jane egy európai körút kapcsán ismerkedett meg Angliában a settlement-mozgalommal és ezután döntött úgy, hogy Chicagóban megalapít egy ilyen házat. Különösen vonzó volt számára ez a megközelítés, mert lényege az volt, hogy a magasabb osztálybeliek a szegény emberekkel összefogásban, közvetlenül a szegénynegyedekben dolgoztak a társadalmi integráció érdekében. Jane és a Hull House többi nő tagja korai feministák voltak és kampányoltak a női egyenjogúságért és választójogért. Később Jane csatlakozott a béke-mozgalomhoz is és 1931-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jane-t kifejezetten radikális aktivistának tartották, az FBI évtizedeken keresztül megfigyelte és Theodore Roosevelt elnök „Amerika legveszélyesebb nőjének” kiáltották ki, amikor Addams a szegények „felemelésén” túl a háborúellenes mozgalomhoz is csatlakozott.


Florence Scala chicagói politikus így emlékszik a Hull House-ra:

„Apám szabó volt, s éppen csak tengődtünk abban a koldusszegény negyedben. Annyi pénze soha nem volt, hogy iskolába járasson bennünket, de azért nem nyomorogtunk. Mikor egyik tanárunk azt tanácsolta, anyánk írasson be a Hull House-ba, kitárult körülöttünk a világ. Gengszterek és csavargók uralkodtak fölöttünk abban az időben, az óhazából jöttek, s a markukban tartották a környék lakóit. Virágzott a szeszcsempészet. A Hull House hatása mentette meg a környéket. Persze, megtisztítani nem tisztította meg, hiszen érti – de talán nem is akarta. Mégis kaptunk tőle valamit… anyám eljárt hetenként az Anyák Klubjába: kiszabadult időnként a siralmas műhelyből. Emlékszem, nagyon félszeg teremtés volt. De a Hull House ablakot nyitott neki egy másik világra. Kapott valamit az élettől a varráson és a vasaláson kívül. … Kamaszlány koromban önkéntesként dolgoztam a Hull House-ban.

 

A háború után Jane Addams unokabátyja, Eri Hulbert elmesélte egy vágyálmát. Hogy a Near West Side-ból, ahol éltünk, olyan környéket lehetne csinálni, ahol szívesen laknának az emberek, közel a városhoz. megkérdezte, mi a véleményem. Azt mondtam, nem hiszek benne, mert az emberekben nincs annyi szeretet a kerület iránt, hogy újjáépítsék. Ő meg elmondott egyet s mást a várostervezésről. Azt mondta, szerinte a nagyvárosokban a bulldózertől fenyegetett negyedek egyetlen reménye csak az lehet, ha a lakóik leülnek, körülnéznek, és azt mondják: mi is felelősek vagyunk. Meggyőzött, hogy a West Side-ban is lehet fát ültetni. Érti? Akkor változott meg az életem. Volt már célom.”

(Forrás: Studs Terkel: Chicago. Keresztmetszet. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1972. 18-20. o

Szerző: evatessza

Címkék: város szociális munka